40. Fontos szám az életemben. Könyvet is írtam róla, hogy milyen érzés negyven évesnek lenni. Írónak lenni nagyon jó foglalkozás. És kellemes. Nem csoda, hogy nagyon sok ember érez vágyat arra, hogy írjon, akárcsak egy könyvet is, a saját életéről és biztonsággal gondolja, hogy meg tudja írni, és mégis, csak keveseknek sikerül, hogy úgy írjon, hogy az másoknak is élvezetes és szórakoztató legyen. Nem elég ismerni a betűket és a nyelvtani szabályokat, kell hozzá valami, amit én úgy nevezek, hogy átviteli képesség. Az író nem azt írja meg, amit lát, hanem azt látja meg, amit meg akar írni. Negyven éves voltam, amikor megerősödött bennem, hogy író vagyok és mindent ennek kell alárendelnem, de annál érdekesebb életre vágytam, semmint hogy csak író legyek. Már túl voltam az első külszolgálatomon Indiában, ott voltak a gyerekkori élményeim ugyancsak Indiáról, rájöttem, hogy a világ - és most a Globális Világra gondolok - nagyon sok élményt kínál, ezért nem elég, ha a saját lelkivilágom áll az írásaim középpontjában. Ez a felismerés vezetett arra, hogy megtartottam a polgári állásomat és utólag azt gondolom, hogy ez helyes döntés volt. Öregkorban az író sokkal őszintébb önmagával, mint fiatalkorában. A legtöbben hanyatlunk az éveink múlásával és a munka nem lesz könnyebb attól, hogy van benne gyakorlatunk. Az irodalom létrehozásában az a legfurcsább, de tény, hogy nem könnyebb, hanem nehezebb lesz annak arányában, ahogy az író edződik. Sokkal igényesebb lesz, nem sajnálja az idejét és az energiáját, hogy azzal, amit ír, elégedett legyen. Már nem olyan fontos, hogy dicsérjék, az sem zavarja, ha bírálják és már nem okoz nagy elégtételt, ha megjelenik a neve nyomtatásban. Sok tekintetben elégedett önmagával, mert rájött arra, hogy körülbelül annyihoz van tehetsége, amennyit csinált, sok mindenben szerencséje és balszerencséje is volt. Az írás mindig a legszórakoztatóbb élmény és időtöltés az író számára, és ha nem ír, akkor rájön arra, hogy minden más csak értelmetlen és szórakoztató időtöltés, ami csak arra jó, hogy elteljen az idő, amíg végre újra írni kezd. Számára nem értékes a szabad idő és a pihenés, amikor abbahagyja az írást. Bármi mással foglalkozik, azt veszi észre, hogy unja és szívesebben írna újra. A percek órákká válnak, az órák pedig egyre hosszabbak lesznek és nincs semmi értelmük, és megkönnyebbül, amikor újra írni kezd. Sokat tépelődik saját magán. A szerelmi életén. Hogy hogyan is alakultak a dolgok. A szenvedélyből mostanra vágy lett, a vágyból nosztalgikus kesergés. Sok nővel szeretkezett, tulajdonképpen minden nőt megkapott, akire vágyódott, akiket pedig nem kapott meg, most úgy emlékszik, hogy azok után nem is vágyódott annyira. Másfajta tervei vannak, olyanok, amilyenek teljesülnek. Már semmit sem úgy mesél el, ahogyan volt, és már nem is érdekli, hogy hogy volt, mert már nem is érdekes és tudja, hogy másokat sem érdekel, az a lényeg, hogy elmesélhesse. Őt is csak azért érdeklik a régi dolgok, mert szeret mesélni. Arra emlékszik, hogy fiatalkorában sok öreg írót ismert, akik szívesen meséltek volna neki a saját élményeikről, de akkor nem érdekelték az öreg írók élményei. Most is sok öreg írót ismer, de most sem érdeklik más öreg írók élményei, de nem is hiányoznak. Úgy érzi, bárhogyan is alakulnak a dolgok, jó élete volt, azzal foglalkozott, ami a legjobban érdekelte a világon.
Az előszavak közlésében most szünetet tartok. Egyelőre elég volt ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése