Ilyennek képzeltem
Finnországot? Először ilyennek is láttam. Természeti szépségek, csillogó tavak,
véget nem érő zöld fenyvesek. Jellegtelen, gondozott városok, menetrend szerint közlekedő
villamosok. Tisztaság és rendszeretet. A finnek nem lopnak. Miért nem? Mert úgy
tanulták, hogy nem viszik el azt, ami
nem az övék. Nem várják a borravalót, mert úgy tanulták, hogy minden terméknek
és szolgáltatásnak azért van ára, hogy annyit fizessenek érte, amennyibe kerül.
A fodrász vagy az orvos megdöbbenne, ha a zsebébe dugnának egy bankjegyet.
Pontosak, és mástól is azt várják, hogy pontos legyen. Ha nem vagy pontos,
telefonálj, hogy nem leszel pontos. Nem avatkoznak mások dolgába és azt sem
szeretik, ha valaki az ő dolgukba avatkozik. Mindenkinek van saját dolga,
foglalkozzon azzal. Rendszereik azonban
túlszabályozottak, ezért olykor ők maguk is rugalmatlanok. Válságos
helyzetekben fegyelmezettek, összetartóak és igénytelenek, máskülönben azonban
individualisták, nem avatkoznak ugyan más dolgába, de sokszor közönyösek is mások
gondjai iránt. Nem panaszkodnak, nem reklamálnak, mindent szabályt betartanak,
látszólag törekszenek a kompromisszumokra, ám főleg azért, mert ez elrejtheti a
véleménykülönbségeket is. A rendnek és a szabályok betartásának nagy ára van:
egyre többet isznak és egyre több a családon belüli erőszak.
A
finnek amúgy mindenen túltesznek és szeretnének is túltenni. Ott élnek, Európa
végében, keresik a helyüket, és ebben a túltevésben találták meg a lehetőséget.
Tisztábbak, pontosabbak, alaposabbak, mint mások, vagy legalábbis tisztábbnak,
pontosabbnak és alaposabbnak szeretnének látszani. Senki sem olyan pontos, mint
ők és senki sem akar olyan pontos lenni. Egy este hat órára meghirdetett
fogadásra már fél hatkor elkezdenek gyülekezni, kint állnak a kapu előtt, akár
esik a hó, akár tűz a nap. Háromnegyed hatkor már annyian vannak, hogy be kell
engedni a vendégeket. Hat órakor teljes a mezőny. A fogadás akkor ér véget,
amikor egyértelművé válik, hogy már nincs több alkohol a látómezejükben. Senki
a világon nem tud úgy és olyan sokáig hallgatni, mint a finnek. Őket a csend is
szórakoztatja. És végtére: miért is ne? Ha
az ember autóbuszon utazik és beszélgetést hall, akkor szinte bizonyosra
veheti, hogy az illető vagy lengyel vagy magyar. Nem hallgatagok, csak
komolyak. Az üzletben az eladó komolyan veszi a kiszolgálást, az autójavítónál
a hibafelvevő a hibafelvevést. Ha esznek, komolyan esznek. Ha isznak, komolyan
isznak. Persze, lehet, hogy megint tévedek az általánosításaimmal. Sokan azt
mondják, és magam is ezt vallom, hogy az időjárás teszi őket ilyen zorddá,
ilyen ellenállóvá. Helsinkiben novembertől áprilisig tart a tél, északon pedig
még májusban sem ritkaság a havazás. Amikor végre elérkezik a tavasz,
felszabadulnak, hiszen három hónap kellemes időjárása következik, kiülnek a
kávézók teraszára, kirándulnak a tavakhoz, megpróbálják élvezni az életet. De
nem megy könnyen, mert tudják: rövidesen megint itt a tél.
A
finnek nem szeretnek sokat beszélni, nem szeretnek kérdezni, azt sem szeretik,
ha valaki megkérdezi őket. Fogadd el a dolgokat olyannak, amilyenek, és kész.
Érd be azzal, amit kapsz.
Ha
a lakásban valami elromlik, kihívjuk a finn szerelőt, aki szótlanul keresgél, szöszmötöl
egy ideig, általában lebonyolít egy-két telefonbeszélgetést, aztán kijavítja a
hibát és elmegy.
-Mi
volt a baj? – érdeklődött eleinte Mari.
-Az
volt a baj, hogy elromlott – felelte a finn. És akkor ő már egy beszédesebb példány
volt.
A
finnek nem csak egyszerűen betartják a szabályokat, hanem egyenesen szeretik
őket. A finnekről azt mondják, hogy jól vezetnek autót, de ez nem igaz. A
finnek óvatosan vezetnek, a kettő között azonban nagy különbség van. A mindennapi
életben nem udvariasak, nem engednek utat másnak, csak arra összpontosítanak,
hogy a lehető legrövidebb úton eljussanak a céljukig, ezért még kerülni sem
szeretnek, a kanyarodás pedig kifejezetten ellentétes az életfilozófiájukkal. A
finn autóvezető csak előre néz, nem keres szemkontaktust senkivel. Ha az előtte
haladó autó fékez, ő is fékez és biztos abban, hogy a mögötte haladó is fékezni
fog. Ha főútvonalon halad, esze ágában sincs beengedni maga elé a
mellékútvonalról kanyarodni kívánó autót, nem is veszi észre, hogy ott
várakozik valaki. Az csak várja ki a sorát. És egy finn nem is törekszik arra,
hogy kikövetelje az udvariasságot, ha éppen úgy adódik, képes fél órát is
várni, hogy másokat ne zavarva végre kihajthasson. Helsinkiben szinte minden
sarkon közlekedési lámpa működik, éjjel-nappal. A finn autóklub egy írása
szerint a finnek azért nem utaznak szívesen autóval külföldre, mert nem érzik
magukat biztonságban például a franciák és az olaszok között, akik „csak
hajtanak össze-vissza, amerre látnak”.
Van
egy étterem Helsinkiben, ahol gyakran ebédeltem és vacsoráztam partnereimmel,
szinte törzsvendégnek számítottam. Jól ismertek, a teremfőnök már a
keresztnevemen szólított. A pincérek azonban mindig kimértek és komolyak
voltak, soha nem mosolyogtak és nem is voltak előzékenyek. Eleinte még tettem
egy-egy tréfás megjegyzést vagy kérdezősködtem,
próbálkozásaim azonban kemény falakba ütköztek.
-Ez
komoly munka, nem pedig vidámpark – világosított fel egy
alkalommal a teremfőnök.
Bizony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése