Diplomataként sokszor
fontosnak kell látszani. Sokszor fontos helyeken kell lenni és fontos dolgokat
kell meghallani. Sokszor fontos emberek társaságában kell lenni. A fontos
emberek azonban ritkán érdekesek. Fontos helyeken lenni sokszor érdekes.
Blair és társai
1994 októberében Blackpoolban
voltam, a brit Munkáspárt éves konferenciáján. Blackpool nyáron divatos
fürdőváros, hosszú, homokos tengerparttal és mozgalmas sétánnyal, az évnek
ebben a szakaszában azonban hűvös és esős. Ahogy ezt arrafelé mondják,
„konferencia-hangulat” volt, Munkáspárt-jelvényes és sapkás küldöttekkel volt
tele a kisváros, akik napközben a tárgyalótermekben, este a kocsmákban
üldögéltek. Abban az évben lett
pártelnök Tony Blair, ott mondta el híres, ragyogóan felépített, főleg
tőmondatokban megfogalmazott programbeszédét „Új Munkáspárt-Új Britannia”
címmel. Akkor már a munkatársa volt Alastair Campbell, a korábbi újságíró, aki
1997-ben, a választási győzelmet követően a Downing Street kommunikációs
igazgatója lett. Több alkalommal
személyesen is volt alkalmam találkozni ezzel a kiváló képességű, sokszínű
személyiséggel, akinek nevéhez kötődik a „spin-doctor” elnevezés, amit magyarra
kissé nehézkesen „média-cselszövő”-nek fordítanék. Ő aztán csakugyan tudta,
hogy mi az a konspiráció, és mi az a “szarkeverés”. 1994-ben az ő feladata volt
a sajtó „áthangolása”, az újságírók és szerkesztők meggyőzése.[1] Évekkel korábban
alkoholista és depressziós volt, de a politikai szerepvállalás új értelmet
adott az életének. Blair és Campbell elválaszthatatlanok lettek, a
miniszterelnök legkényesebb döntéseiben általában megfogadta a tanácsát.[2]Az új program három részre
osztotta a választókat: a klasszikus munkáspárti hívek megtartását John
Prescott-ra, a korábbi szakszervezeti munkásra bízták, a munkáspárttól
idegenkedő értelmiség meggyőzését John Mandelsonra, a borotvaéles agyú,
finomlelkű, félzsidó pragmatikus
politológusra. Mandelsonról már korábban feltételezték, hogy homoszexuális, ez
azonban nem jelent hátrányt Nagy-Britanniában, sőt, talán még előnyt is
jelentett számára. A vezetésben helyet kapott a komor tekintetű, lassú beszédű
Gordon Brown későbbi pénzügyminiszter és miniszterelnök is, dolgozta ki az Új Munkáspárt gazdasági
programját.
Ott, Blackpoolban én is éreztem, hogy fontos helyen vagyok.
Jó volt látni egy politikai mozgalom újjáalakulását, a lelkes támogatókat, akik
mind bíztak abban, hogy három évvel később győzelmet aratnak.[3]
[1]
2003-ban azonban feltehetően túlkeverte a dolgot és távozott a kormányzat
köreiből.
[2]
Ez különösképpen így volt Diana halálának idején, de erről majd később.
[3]
Tíz évvel később persze már másképp festett minden. Blair elveszítette fiatalos
vonzerejét és távoznia kellett, Gordon Brownról kiderült, hogy alkalmatlan az
áhított miniszterelnöki munkakörre, Mandelsonról be is bizonyosodott, hogy
homoszexuális.
Peter Mandelson!
VálaszTörlés