Vacsora Károly hercegnél - ráadás Eörsi Matyi kedvéért

Igen, méghozzá az Örökös Trónörökös vidéki birtokán, Highgrove-ban. "A small house in the countryside" mondja a herceg titkára, amikor előzetesen útbaigazít. Londontól két órányi kellemes autózás nyugat felé az M4-es autópályán, azután a 419-es úton. Az előkelőség és a gazdagság Nagy-Britanniában többnyire nem párosul hivalkodással: a kastély szót is kerülik, helyette a mi kis házunk kifejezést használják, és közben hallgatnak a több hektáros parkról és az ott bóklászó őzikékről, meg a mesterséges vízesésről és a vadevezésre is alkalmas hegyi patakról, ha meg az ember ezeket megcsodálja és elismerését fejezi ki, csupán azt felelik: ó, ez volt Albert bácsi szenvedélye: de ügyesen megcsinálta. És valóban: nincs sorompó, nincsenek biztonsági őrök, senki sem mondja, hogy hol parkoljak. Egy könnyű apero a kertben. Az alkalom Makovecz Imre látogatása, Károly herceg szeretné, ha részt venne a leégett windsori kastély felújításában (végül nem jött össze az üzlet). Felbukkan egy süket, rövidlátó és szellemileg leépült komornyik, aki többnyire azzal van elfoglalva, hogy a szája széléről csordogáló nyálát itassa a zsebkendőjével, összekeverje a rá bízott kabátokat és a megrendelt italok helyett sűrű, de nem őszinte bocsánatkérések közepette mindenkinek más italt hozzon ki, mint amit megrendelt. Oh, sorry. A vendégek azonban ezt vidáman szemlélik és még a vállát is megveregetik: az öreg Jack. Hetven éve dolgozik nálunk, de eddig nem volt rá panasz. És milyen jól tartja magát. 
Károly jókedvű, szorgalmasan kortyolja italát, úton az étkezőasztal felé pedig belém is karol. 
-Fürj lesz a vacsora - mondja jókedvűen. - Skóciából hozattuk, ma reggel. 
-Hát ez jó hír - felelem savanykás mosollyal. - A fürjről itt, Angliában tudtam meg, hogy tüdőbeteg veréb méretű madár, de annyi csont van benne, mint egy hüllőben, a húst pedig legfeljebb manikűrcsipesszel lehetne lefejteni róla.

És nem is csalatkoztam. Na és köret? Köret nincs? Néz rám csalódottan Makovecz. - Legalább krumpli lenne. Vagy savanyúság.
De hát ilyen helyen nincs krumpli, csak fagyott zöldborsó, kőkemény sárgarépa és ízetlen zöldbab, asvaanyúságot itt pedig csak arckifejezésben ismerik. Fantasztikus menü,  mondja lelkesen a mellettem ülő brit királyi építészeti iroda tagja. Vacsora után az építészt és feleségét viszem haza.  Hát, baszod, valamit ennünk kell már, szólal meg Makovecz, amikor London külvárosába érkezünk.Betértünk egy McDonald’s-ba. Késő este volt, éppen zárnának. Hamburgert rendeltünk  dupla sültkrumplival. A személyzet csendben, némi részvéttel figyelte, hogyan zabálunk. Szomorú látványt nyújthattunk. Gondoltam, megemlítem nekik, hogy éppen Károly hercegtől jövünk, azért vagyunk ilyen éhesek, de aztán arra gondoltam, hogy egy magyar diplomata ne ássa alá az Udvar tekintélyét.
A fényképet Morley von Sternberg udvari fényképész készítette, kérte, hogy amennyiben külön közölném a fotót, említsem meg a nevét. Ezen, gondoltam, nem múlik. 

---