Kipirult
az arcom és hevesen vert a szívem, amikor beléptem a kapun abba a házba, ahol
Mágori Csilla lakott, úgy sompolyogtam fel a lépcsőházban, mint aki titkos
küldetést teljesít, és az ilyenkor érzett szívdobogásom még csak fokozta a
kaland romantikáját, hogy hát most itt vagyok, még minden lehet, de az is
lehet, hogy semmi se lesz, nagy lakás volt, a második emeleten, mindketten
kissé megszeppenve álltunk ott, a nagy lehetőség előtt, hát akkor vetkőzzünk
le, mondta, már volt egy fiú az életében, a fodrásziskolában, de nagyon
erőszakosan bánt vele, mindig csak azon járt az esze, nem mondta ki azt
a szót, amit ki kellett volna mondani, én azonban tudtam, hogy ez mit jelent,
nemiség, ezt jelenti, őrület, hogy csakugyan ekörül forog minden, én képmutató
együttérzéssel bólogattam, mintha elítélném azokat a fiúkat, akiknek ekörül
forog minden, mert ez a kis, gyermeteg megjátszás is az ösztöneinkben van, hogy
ha szükséges, akkor így kell eljutni a lányok szívéhez és ágyába, vagy
éppenséggel fordított sorrendben, félszegnek és tartózkodónak tettettem magam,
aztán ő egyszercsak levetkőzött, lefeküdt az ágyba, szólj, ha kész vagy,
mondta, én azonban nem voltam kész, és azt is tudtam, hogy így, mintha
megrendelnék, soha nem is leszek, ő meg csak könyökölt ott, a párnán és várta,
hogy a farkam megkeményedjen, egyfolytában azt nézte, nekem pedig mindig ez
volt a félelmem, hogy nem akkor keményedik, amikor kellene, lehet, hogy
gátlásos voltam, vagy éppen a félelem miatt, éppen akkoriban olvastam egy béna
íróról, aki addig nézte az írógépének egy-egy billentyűjét, amíg az magától
leütött egy betűt, hát nekem is ilyen csodára lett volna szükségem, de a csoda
nem következett be, még el is pirultam, mintegy szégyenemben, ami jogos is
volt, hiszen ilyen helyzetekben a farok dolga, hogy keményedjen, máskülönben
minek csüng alá petyhüdten egész nap az ember lába között megannyi kényelmetlenséget
okozva, aztán egyszercsak megelégeltem ezt a várakozást, felöltöztem, nekem ez
nem megy, mondtam és hazamentem, micsoda kudarc, ezt mondogattam magamban,
micsoda kudarc, de persze, másnap a tornaórán úgy meséltem el a történetet, mintha minden a
legjobban sikerült volna, mert ott mindenki csak sikerekről beszélt, persze, mindnyájan tudtuk, hogy ez nem igaz,
amikor aztán legközelebb vágatni mentem a fodrászatba, Mágori Csilla szólt,
hogy beszélni szeretne velem, de én erre azt feleltem, hogy felesleges,
szégyenérzet volt ebben, ami ostoba büszkeséggel keveredett, ne vedd a válladra a világ gondjait, ez volt
a Hey, Jude egyik sora, este ezt
hallgattam és sajnáltam magam, de egyik délután mégis megvártam őt a reggeli
műszak végén, hozzám nem mehetünk mondta, de szerencsére Vilma néni lakásának egyik kulcsát anya őrizte a
konyhaszekrényben, tudod, Mancikám, a biztonság kedvéért, mert bármikor
történhet velünk valami, ezt senki sem
értette pontosan a családban, de jól hangzott, igen, a biztonság kedvéért, de
mindenki úgy tett, mintha értené, persze, a biztonság olyasmi, aminek a
kedvében kell járni, hogy csökkentsük az esetleg felbukkanó veszélyeket, de hát
a biztonság ravasz dolog, nem lehet eléggé a kedvében járni, igen, onnan, a konyhaszekrényből néha,
gyakorlásképpen elemeltem a kulcsot, de nem volt bátorságom felhívni Mágori
Csillát, egy kudarc elég volt. A nők érzékenyek, és ha valami bántja őket,
nehéz közel férkőzni a lelkükhöz,
magyarázta később apa, akkor be is mentem a fodrászatba Mágori
Csillához, de ő azt felelte, hogy már vőlegénye van, és ez sem volt
különösebben kellemetlen érzés, semmi baj, akkor már volt némi önbizalmam, és
akkor még nem tudtam, hogy az önbizalom a későbbi bukások legbiztosabb kelléke.
Azon a nyáron Pakárral építőtáborba mentünk a Balatonra, nem építettünk semmit,
mert az építkezés, ahol segédkeztünk volna, még el sem kezdődött, többségében
nem is építkezésről volt szó az ilyen táborokban, inkább csak téblábolásról,
meg arról, hogy a gyerekek a nyári szünidőben ne csavarogjanak az utcákon,
tervmódosítás történt, jelentette be nekünk a táborvezető az első napon,
zászlófelvonás után, nem lesz munka, ezért aztán tiszta nyaralás volt az egész,
napközben a strandon feküdtünk este söröztünk a tábor menzáján, az éjszakákat
pedig lányokkal töltöttük, akiknek a nevét sem tudtuk, de az építőtáborban ez
volt a szép, az elszakadás a hazai erkölcsöktől, miután pedig visszaérkeztem
Pestre, anyám úgy döntött, hogy
dolgoznom kell, meg kell tudnom, milyen az az igazi munka, semmi szükség
arra, hogy egész nap itthon lopjam a napot, ebben a kifejezésben, hogy lopom
a napot, volt valami megalázó, pontosan úgy hangzott, mint a totyog
vagy a motyog, ez nem naplopás, feleltem idegesen, mert akkor már
tudtam, hogy ez egyike az anyámmal folytatott értelmetlen beszélgetéseknek,
nekem is jár a nyári szünet, volt neked elég nyári szünet a Balatonnál, amúgyis
megvan a véleményem ezekről az építőtáborokról, remélem nem szedtél össze
valamit valamelyik lánytól, rendben van, feleltem, megyek dolgozni, ilyenkor
azonban anyám teljesen feleslegesen még beleerősített, szeretné, folytatta, ha
megtanulnám, mi az a kemény munka, mi a felelősség és mi a pénz értéke, ez
egyike volt anya meghatározó nevelési szempontjainak, a pénz, a pénz és a pénz
értéke, ezért egy hónapon át Béla bácsival leltározni fogok a Göngyölegellátó
Vállalatnál, hiába ellenkeztem, már minden meg van beszélve, mégiscsak
a nagybácsikád, ezzel érvelt anya, nem volt mit tenni, reggel hétkor
találkozom vele a Móricz Zsigmond körtéren, a hatos busz megállójában, csak
arra kér, hogy álljam meg a helyem és ne hozzak szégyent a családra, utólag
persze sok mindent másképp látok, utólag nem értem, miért egyeztem bele ilyen
könnyedén, miért engedtem, hogy helyettem döntsön, egész éjszaka álmatlanul forgolódtam,
megpróbáltam kitalálni, hogy milyen kifogásokat találjak, amiért nem megyek
vele, de semmi sem jutott eszembe, így aztán Béla bácsival találkoztam másnap
reggel találkoztam is, ahogyan megbeszéltük, indultunk Kelenföldre, gyűlöltem Béla bácsit, gyűlöltem
ezt a munkát, gyűlöltem magamat, amiért ilyen könnyen engedelmeskedtem
anyámnak, ahelyett, hogy megszöktem volna otthonról, ahogyan például Pakár, aki
a tanév végén el sem köszönt a szüleitől, fogott egy hátizsákot és lement a
Balatonra, várótermekben és lakatlan villákban töltötte az éjszakákat,
napközben pedig a tó partján napozott, ez az igazi nyár, ezek az igazi
nyaralások, ráadásul Béla bácsi egész úton a Népszavát olvasta, és egyetlen
szót sem szólt hozzám, amikor aztán megérkeztünk a Göngyölegellátó Vállalthoz,
elküldött egy raktárba, hogy számoljak csavarokat és egyeztessem az összeget a
leltári ívvel, másnaptól azonban már meg is feledkeztek rólam, már munkát sem
adtak, pedig szerettem volna megtanulni, hogy mi az a kemény munka, kerestem
magamnak egy csendes irodát és egész nap olvastam, soha ilyen eredményes
napjaim nem voltak, először a Thibault-család, azután a Doktor Faustus, minden
délben Béla bácsi a kelenföldi munkatársaival átment a szomszédos kocsmába
ebédelni, lehúztak rá néhány fröccsöt, szidták a Göngyölegellátó Vállalat
vezetőit, amiért kizsákmányolják őket, és persze, a szakszervezetnek sincs
semmi befolyása, délután pedig ultiztak a telepvezető irodájában, ez így ment
három héten át, hazafelé azonban már beszédesebb volt, csak azért dolgozom,
hogy ne legyek otthon, mesélte, az nem igaz, hogy a házasságot öregkorban meg
lehet szokni, a házasság öregkorban a legnehezebb, a baj csak az, hogy a
házasságnak nincs ellentéte, a nem-házasság, az ugyanolyan keserves, mint a házasság,
aztán átölelte a vállamat és magához húzott, a hónap végén kaptam háromszáz
forintot, ami azért jólesett, talán az önbizalmam is nőtt tőle, hazafelé, a
villamoson ült velem szemben egy lány, egy ideig néztük egymást, tetszel nekem, mondtam neki egyszercsak
felbátorodva, te is nekem, felelte ő,
és szerencsére üres a lakás. Le is
szálltunk a Baross utcánál. Csak úgy.
Semmi udvarlás, semmi kapunyitási pánik, semmi hízelgés, semmi ígérgetés. Jó
volt. Azt gondoltam, túl vagyok a nehézségeken, pedig a nehézségek, amiket más szóval életnek
neveznek, még csak ezután következtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése