Hát
nem könnyű Magyarországon köztársasági elnöknek lenni. Még Indiában voltam diplomata
a nyolcvanas években, amikor egyszer maga Losonczi Pál mondta azt, hogy
súlytalannak érzi magát a politikai életben, meg „unalmas ez az egész szerep, amit
el kell játszani”. Hát, volt benne igazság. A műfaj értelmét azonban Göncz
Árpád találta meg, aki nem a személyiségét igazította az elnöki munkához, hanem
az elnöki munkát alakította át a saját arcára, de hát neki könnyű volt, mert
volt is személyisége. Még Abraham Lincoln mondta, hogy „az igazi személyiség
nem roppan meg a hatalom súlya alatt, de nem is igyekszik fölé kerekedni”. Hát
ez a nehéz. Aztán következett Mádl Ferenc, a tudós, hiába rendeztek neki
látványos beiktatási ünnepséget a Kossuth téren – nyilván akkor már sokan
érezték, hogy a súlytalanságot valamivel kompenzálni kell, ráadásul Göncz
népszerűségével is meg kell majd birkóznia -, nem sikerült. Pedig okos ember
volt, állítólag humora is volt, felesége pedig egészen kiváló asszony, aki kiteljesítette
magát a jótékonykodásban. És Mádl után jött az áldoktor, aki pedig nyelveket
beszélt, olimpiai bajnok volt, nagykövet, igazán jó választásnak ígérkezett, de
hát láttuk a szánalmas befejezést, a vergődést, amivel még saját pártja sem
tudott mit kezdeni. És innen aztán az út lefelé vezet, beigazolódott a
„súlytalanság”, amire már Losonczi hivatkozott.
Ádernek is volt tapasztalata, de úgy
fest, hogy ehhez a munkakörhöz ez nem elég. Mindig az az érzésem, hogy nem
szeret közszereplő lenni, terhére van a sok nyilvános megjelenés, mindig merev,
feszes, komoly, és ebből a komolyságból sohasem enged. Márpedig a politikában
sokféle eszközt kell használni, ezek egyike a humor és a könnyedség, és ez
az egysíkú magatartás, a kimódolt,
lassú, szenvedélyektől mentes beszédmodor a legnagyobb akadálya annak,
hogy meggyőzze a hallgatóságot arról,
amit éppen mondani akar.
Talán ő is azt érezte, amit Losonczi. Úgy
tudom, hogy a környezete egy időben meggyőzte arról, hogy akár magasabb
csúcsokra is eljuthat, még akár ENSZ-főtitkár is lehetne. Miért is ne
álmodhatnánk nagyokat? A Fideszben ez amúgyis divat, nagyokat kell álmodni,
hátha egyszer az álmok teljesülnek. És kitalálták neki ezt a „környezetbarát
elnök” szerepet, sokszor elmondta, hogy milyen fontos a víz, de hát ezt ma
sokan mondják, még többen tesznek is érte, így aztán nem sikerült feltűnést
kelteni a világban. Marad tehát a Sándor-palota, feltehetően sok unalmas
hétköznappal, itt nem lehet olyan kisded játékokat játszani, mint Kövér kolléga
a Parlamentben. Hát ez lesz most nekünk még öt évig, hacsak Áder nem talál
magának valami szórakoztatóbb elfoglaltságot.
Még visszatérve Gönczre és a humorra:
volt szerencsém ott lenni azon a banketten, amit Erzsébet királynő adott a
magyar elnök tiszteletére még 1999-ben Marlow-ban, az ottani Lánchíd tövében.
Göncz jól beszélt angolul, mindenkivel pontosan megértette magát, nem volt
benne semmi feszültség, jókat derültek Őfenségével. A banketten a királynő
megkérdezte Göncztől, hol tanult meg angolul.
-A börtönben – felelte erre ő.
Az anekdota még sokáig keringett
Londonban.
Hát valahogy így kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése