Legfeljebb azt, hogy hau
du ju du? De ezt sem azért, kérdezi, mert választ vársz rá, vagy esetleg
kíváncsi lennél a válaszra, nem, ez csak afféle társasági szófordulat, amire az
a válasz, hogy hau du ju du? És miért nem válaszolnak rá az angolok?
Válaszolhatnák persze azt, hogy köszönik szépen jól vannak, ez azonban
dicsekvésnek hatna, az ember ugyanis soha ne dicsekedjen, ha pedig nincs jól,
akkor azért, mert illemtudó ember nem panaszkodik.
Másrészt azért sem kérdez az ember, mert az embertárs esetleg nem akar válaszolni a kérdésre. Ezt persze nem lehetséges előre tudni, tehát biztos-ami-biztos alapon nem kell kérdezni. És miután a felesleges kérdezősködés nem része a brit életnek, válaszolni sem nagyon tanultak meg. A válaszokban alig-alig szerepel az igen és a nem, helyüket a tartok tőle, a feltehetően és a minden bizonnyal foglalja el.
Buszmegállóban egésznapos várakozás után is bárdolatlanaságnak számít afelől érdeklődni sorban álló társainktól, hogy netán vajon megszűnt-e a járat, elvégre a sportszerű magatartás szabályai azt diktálják, hogy az ember tapasztalatból tájékozódjon, ne pedig embertársai zaklatása útján. Szerelőműhelyben arról érdeklődni, hogy a javításra beadott gépkocsi mikorra készül el, nem csak udvariatlanság, de egyszersmind értelmetlen erőfeszítés.
-Amint befejezik a javítást, uram - közli udvariasan a szervizvezető.
-Tudnának esetleg időpontot mondani?
-A gépkocsit abban a pillanatban átadjuk Önnek, amint elkészül.
-És mégis, mikorra készül el?
-Amint befejezik a javítást - hangzik a válasz.
Kész. Vége.
Tudom én, hogy nem érdemes kérdezősködni, de hát néha az ember nehezen tudja megállni. Elvégre én Közép-Európában nevelkedtem, ahol az ember szeret mindennek személyesen utánajárni, mert csak azt hiszi el, aminek személyesen utánajárt. Néha pedig még azt sem.
-Mikorra várható a járat indulása? - teszem fel ezért a kérdést a glasgow-i repülőtér udvarias és türelmes tájékoztatási tisztviselőnőjének, miután már hatodik órája várunk az indulására. Tájékoztatási tisztviselő természetesen mindenütt van, hiszen a tájékoztatás fontos dolog. Nincs sok munkája, keresztrejtvényt fejt. Elvégre csak hatodik órája vár kétszáz ember az indulásra, minek és kit is kellene itt tájékoztatni? Persze, egyedül én türelmetlenkedek (egy másik, hasonló késésnél ketten türelmetlenkedtünk, a másik türelmetlenkedő lengyel volt), a britek mintha még örülnének is a késésnek, mert ilymódon megcsillogtathatják kivételes várakozási képességüket. Ülnek a váróteremben, kávézgatnak, újságot olvasnak, nevetgélnek, sőt, kissé rosszallóan néznek arra, aki türelmetlen.
-A gép azonnal indul, mihelyt a kis műszaki hibát elhárítjuk - feleli kedves mosollyal a tisztviselőnő.
-És ez mikorra várható?
-A műszaki hiba elhárítása akkor következik be, amikor a szerelők befejezték tevékenységüket és a légijárművet felkészítették a biztonságos utazásra. Biztosíthatom Önt arról, uram, hogy egyetlen pillanattal sem késlekedünk.
És, persze, kedves mosoly. Elvégre a tájékoztatási tisztviselőnek az a dolga, hogy tájékoztasson. Kedvesen mosolyog. Nincs harag. Miért is lenne?
Másrészt azért sem kérdez az ember, mert az embertárs esetleg nem akar válaszolni a kérdésre. Ezt persze nem lehetséges előre tudni, tehát biztos-ami-biztos alapon nem kell kérdezni. És miután a felesleges kérdezősködés nem része a brit életnek, válaszolni sem nagyon tanultak meg. A válaszokban alig-alig szerepel az igen és a nem, helyüket a tartok tőle, a feltehetően és a minden bizonnyal foglalja el.
Buszmegállóban egésznapos várakozás után is bárdolatlanaságnak számít afelől érdeklődni sorban álló társainktól, hogy netán vajon megszűnt-e a járat, elvégre a sportszerű magatartás szabályai azt diktálják, hogy az ember tapasztalatból tájékozódjon, ne pedig embertársai zaklatása útján. Szerelőműhelyben arról érdeklődni, hogy a javításra beadott gépkocsi mikorra készül el, nem csak udvariatlanság, de egyszersmind értelmetlen erőfeszítés.
-Amint befejezik a javítást, uram - közli udvariasan a szervizvezető.
-Tudnának esetleg időpontot mondani?
-A gépkocsit abban a pillanatban átadjuk Önnek, amint elkészül.
-És mégis, mikorra készül el?
-Amint befejezik a javítást - hangzik a válasz.
Kész. Vége.
Tudom én, hogy nem érdemes kérdezősködni, de hát néha az ember nehezen tudja megállni. Elvégre én Közép-Európában nevelkedtem, ahol az ember szeret mindennek személyesen utánajárni, mert csak azt hiszi el, aminek személyesen utánajárt. Néha pedig még azt sem.
-Mikorra várható a járat indulása? - teszem fel ezért a kérdést a glasgow-i repülőtér udvarias és türelmes tájékoztatási tisztviselőnőjének, miután már hatodik órája várunk az indulására. Tájékoztatási tisztviselő természetesen mindenütt van, hiszen a tájékoztatás fontos dolog. Nincs sok munkája, keresztrejtvényt fejt. Elvégre csak hatodik órája vár kétszáz ember az indulásra, minek és kit is kellene itt tájékoztatni? Persze, egyedül én türelmetlenkedek (egy másik, hasonló késésnél ketten türelmetlenkedtünk, a másik türelmetlenkedő lengyel volt), a britek mintha még örülnének is a késésnek, mert ilymódon megcsillogtathatják kivételes várakozási képességüket. Ülnek a váróteremben, kávézgatnak, újságot olvasnak, nevetgélnek, sőt, kissé rosszallóan néznek arra, aki türelmetlen.
-A gép azonnal indul, mihelyt a kis műszaki hibát elhárítjuk - feleli kedves mosollyal a tisztviselőnő.
-És ez mikorra várható?
-A műszaki hiba elhárítása akkor következik be, amikor a szerelők befejezték tevékenységüket és a légijárművet felkészítették a biztonságos utazásra. Biztosíthatom Önt arról, uram, hogy egyetlen pillanattal sem késlekedünk.
És, persze, kedves mosoly. Elvégre a tájékoztatási tisztviselőnek az a dolga, hogy tájékoztasson. Kedvesen mosolyog. Nincs harag. Miért is lenne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése