Előszavak XXXI. - Pekingi kinevezés

Nem oda jelentkeztem, megint előjött a régi álom, Jakarta, megkaptam a kinevezést, már megvettem az útikönyveket, de a választás után az új külügyi vezetés másképpen gondolta. 2002 júniusában, egy péntek délután, éppen a munkaidő végén hivatott Kovács külügyminiszter. Régóta ismertük egymást, szinte baráti volt közöttünk a kapcsolat, de ha az embert pénteken délután, a munkaidő végén hívatja a miniszter, az általában nem jelent jót. Elfogott a balsejtelem. Én amúgy is ilyen balsejtelmes-alkat vagyok, és gyakran lefilmezem magamban mindazt, ami esetleg történhet. Kovács kedvesen  fogadott, nem sokkal korábban vette át a kinevezését, jókedvű volt. 

       -Ragaszkodsz Jakartához? - kérdezte, akkor már komolyan. 

        Ott ültünk, a Bem rakparti irodájában. Mondhattam volna, hogy ragaszkodom Jakartához, de Kovács hangsúlyából azt éreztem, hogy azt szeretné hallani, hogy nem ragaszkodom. Lehet, hogy biztonsági őr leszek, vagy menzafőnök, akkor meg hiába is ragaszkodnék.

        -Nem - feleltem. 

        -Akkor jó - Kovács mintha megkönnyebbült volna. - Mert mi arra gondoltunk, hogy inkább Pekingbe kellene menned. Fontos hely, kell oda egy tapasztalt diplomata, aki ráadásul írástudó. És neked is jobb lesz. Ott leszel a világpolitika környékén. És még könyvet is írhatsz róla. Hétfő reggelig gondold át.

        Átgondoltam. Vagy inkább úgy tettem, mint aki átgondolja. Egy miniszteri "úgy gondoltuk" lényegében döntés volt. Kezet fogtunk, Kovács kikísért a lépcsőházig. 

        Az épület már majdnem üres volt. Végigmentem a kihalt folyosókon, megkerestem azt az irodát, ahol 1992-ben külügyi pályafutásomat kezdtem. Vannak pillanataim, amikor szinte megáll velem az élet. Végiggondolom a múltat, felidézek arcokat, aztán megpróbálom elképzelni, hogyan alakul a jövő. 

         A kiutazás előtt néhány nappal Budapesten találkoztam Bayer Mihály leendő nagykövetemmel.

        -Nem könnyű hely - mondta. - Szar a klíma, nyáron forró, télen hideg, tavasszal porviharok vannak. Sok a meló, a kínaiakkal nagyon nehéz, én kemény pasas vagyok, akit nem fogsz szeretni, én sem téged, de sokat tanulsz majd tőlem. Nem lesz időd regényt írni. 

        Majdnem így történt. Nem volt könnyű.  Szar volt a klíma, nyáron forró, télen hideg, tavasszal porviharok voltak. Sok volt a meló, a kínaiakkal nagyon nehéz volt, ő csakugyan  kemény pasas volt, sokat tanultam tőle, de a végén megkedveltük egymást. 

        És még regényt is írtam. 

        Kínáról meg még majd hosszabban.

        (Fotó: a magyar nagykövetség Pekingben)