Előszavak az életrajzomhoz, amit nem írok meg - III

 Az igazi válaszoknak a családból kell jönniük. Tudtam, hogy zsidó vagyok, a nagyszüleim lakásában ott voltak a zsidó élet kellékei, de ők sem beszéltek róla,  Soá, csak így. A vitrinben a veszteségek fényképei, róluk sem beszéltünk. Anyámék sem beszéltek róla, éppen elég volt, gondolom, hogy tudták. Összejártak néhány házaspárral, most már tudom, hogy valamennyien zsidók voltak.

         Tizenhét éves voltam, Varga Julit kísértem haza a Puskin mozitól a Balzac utcáig. Ez volt az első randevúnk, közben megálltunk a Pozsonyi úton, egy cukrászdánál, Juli evett egy sütit a pultnál állva. Piros-kék kockás blúzt viselt. Milyen szép lány, gondoltam, miközben villázott. Járni fogok vele, határoztam el.

          -Te is zsidó vagy? – kérdezte, amikor megálltunk a kapujuk előtt.
          -Igen – feleltem.
          Akkor este apámtól megkérdeztem. Hogy mit is jelent. Pontosan mit jelent. Mit jelent az, hogy zsidóság? Mit jelent az, hogy zsidó? Apám zárkózott ember volt, mai eszemmel azt mondanám, depressziós. Könnyű témákról mindig viccelődött, de a komoly dolgokat kerülte. Akkor azért válaszolt. Ez egy olyan út, mondta, aminek nincs vége és amin, ha elindulsz, nem lehet majd sem megállni, sem visszafordulni. Megtapasztalod. És az lesz a te zsidóságod, amit megtapasztalsz.

          Később aztán sok minden mást is elmesélt.